Korai intenzív nyelvtanulás – előny vagy rizikó?

bent

 
Szeretjük a gyerekünket, minden jót meg akarunk adni neki. Mi csak felnőttként tanulhattunk nyelveket, talán ezért nem tanultunk meg jól angolul / németül / franciául. Ha megadhatjuk a gyereknek, ami nem adatott meg nekünk, adjuk meg neki. Legtöbbször ez a kiindulási alap. Tényleg jót teszünk a gyerekkel, ha jó korán angol / német / francia óvodába, iskolába íratjuk? Előnye vagy hátránya származik belőle, ha ébren töltött idejének egy részében idegen nyelven éli az életét? Minél korábban, annál jobb? Felsőfokú nyelvvizsga hatodik osztályban? Átkapcsol az agya? Útlevél a nyugati világba? Tökéletes kiejtés? Ahogy az iskolakezdés ideális időpontjára, az idegennyelv-tanulás ideális elkezdésére sincs biztos recept: ugyanabba az intenzív idegen nyelvű képzésbe / környezetbe helyezve az egyik gyerek nyer, a másik veszít. Hogy melyik gyereknél mi az ára a kísérletnek, az részben a gyerek pillanatnyi nyelvi, artikulációs, fonológiai és kognitív fejlettségétől, részben veleszületett kognitív adottságaitól, részben az idegennyelvi ingerlés intenzitásától, és minőségétől függ. Ha a tisztelt szülő szeretne tájékozódni, többet érteni, mint a témában tipikusan elhangzó fekete-fehér értékítéletek és marketingduma, érdemes a teljes szöveget végigolvasnia.
 
Az anyanyelvi fejlődés gyerekenként eltérő mintázatai
 
Anyanyelvünket kommunikáció útján sajátítjuk el, nem nyelviskolában. Az ép hallású, beszédészlelésű, beszédszervi mozgások terén megfelelően fejlődő gyerek egy éves kora körül elkezd szavakat mondani, kétévesen egyszerű mondatokban beszél. Nem azért, mert nyelvórákat tartott neki bárki, hanem azért, mert az idegrendszere szenzitív (nyelvi ingerekre kihegyezett) időszakában anyanyelvén beszéltek hozzá. Nyelvi képességeink, hasonlóan más kognitív területekhez, öröklött képességeinktől és tanult, a környezetünkből felvett, elsajátított tartalmaktól függ.
 
Gének és környezet – csak mesélni kell?
 
A gyerek öröklött képességei és a kívülről kapott ingerek közötti összefüggés nem additív (kb: minél többet mesélünk neki, beszélünk hozzá, annál jobb lesz a gyerek nyelvi képessége), ahogy sokan képzelik: nem attól lesz egy gyereknek jó szókincse és nyelvi képessége, hogy sok mesét mesélünk neki, hanem attól, hogy veleszületett nyelvi adottságai révén a körülötte elhangzó beszédből (így a mesékből is) több nyelvi (grammatikai, szókincsbeli, absztrakt nyelvi, stb) tartalom tapad be a memóriájába. A gének és a környezet közötti kapcsolat interaktív, spirális: minél erősebb nyelvi adottságokkal születik valaki, annál többet tud az őt körülvevlő nyelvi ingerekből elsajátítani. Vannak gyerekek, akikre tapadnak a szavak, kifejezések (ők jellemzően kérnek még egy mesét: többet “vesznek ki” a környezetükből, mint amennyi abban benne van), és vannak gyerekek, akiknek nettó teher a mese: nem élvezik, nehezen értik meg, elfáradnak tőle, elkerülik: inkább játszanak, videojátékoznának helyette (ők nyelvi területen kevesebbet tudnak kivenni a környezetüből, mint amennyi abban benne van). Kognitív, köztük nyelvi képességeink gyermekkorban tehát nem úgy működnek, mint az üres pohár, amibe minél többet töltünk, annál több lesz benne. Tévhit tehát, hogy a gyerek anyanyelvi képességeit pusztán a mesélés, vagy éppen az erőltetett olvastatás határozza meg. A sokat emlegetett milliós szókicsbeli különbség gyengébb veleszületett nyelvi adottságok miatt évek alatt sajnos megfelelően ingergazdag környezetben is kialakul. Gyerek és gyerek között nyelvi képességek terén a fentiek miatt akár egy családon belül (azonos ingerkörnyezetben) is óriási különbség lehet.
 
Minél korábban, annál jobb!
 
Szól a könnyen érthető, ám a gyerekek egy részénél rizikós tanács. Tökéletes kiejtés már az óvodai ballagásra, harmadik osztályra fluens nyelvtudás -hirdeti sok óvoda és bilingual school. Motivált, legtöbbször az idegen nyelvet felnőtt korukban is nehezen, vagy egyáltalán nem elsajátító szülők ugranak leginkább a dologra: “a gyereknek majd könnyebb lesz, ami nekem még felnőttként sem sikerült! Nyilván én kezdtem túl későn, ezért nem tanultam meg rendesen a nyelvet”. A mérleg sajnos részben kiábrándító: saját tapasztalataink alapján a korai intenzív nyelvtanulás a gyerekek egy részének anyanyelvi képességeinek, vagy éppen tanulási alapkészségeinek fejlődésében többet árthat, mint amennyit a profitálhatnak belőle. Többletet adunk a gyereknek, hogyan árthatnánk neki – kérdezi a szülő. A válasz: lehet, hogy az egyik kezünkkel adunk, de közben vajon észrevesszük, hogy a másikkal elveszünk? Veszíthet-e a gyerek többet a vámon, mint amennyit nyer a réven?
 
Anyanyelvi depriváció: variációk ingerszegény anyanyelvi környezetre
 
Amíg önmagában a sok beszéd és mese nem tesz egy gyereket sem csillogó nyelvi képességűvé, ha az idegrendszere optimális fejlődéséhez szükséges mennyiségű és minőségű ingernél a fejlődés szenzitív időszakában kevesebbhez fér hozzá, saját, veleszületett képességeiből is kevesebbet tud realizálni: azok a szavak, kifejezések, nyelvi, grammatikai elemek, amelyeket gyerekként nem, vagy kevesebbet hall, mégis honnan épülnének be a memóriájába? A nyelvi depriváció – ingerszegény anyanyelvi környezet – többféle módon alakulhat ki, ezek közül vannak közismert és kevésbé ismert helyzetek.
 
• Iskolázatlan, hátrányos helyzetű szülők
 
Talán a legegyértelműbb, sajnos leggyakoribb előfordulása az ingerszegény nyelvi környezetnek. Ha egy gyerek szülei, társas környezete alacsony nyelvi színvonalon kommunikál, a gyerek kevesebb, gyengébb minőségű nyelvi ingerhez jut. Sajnos sok (legtöbbször hátrányos helyzetű) kisgyerek óvodás, kisiskolás korában hall először egész, pontosan artikulált mondatot. Az iskolai tanórák nyelvezete számukra nagyon nehezen érthető, legtöbbször komoly értési és kifejezésbeli nehézségekkel birkóznak iskolás és felnőttkorukban egyaránt.
 
• Gügyögés
 
Kevésbé ismert, de valós esete az ingerszegény nyelvi környezetnek, amikor a szülő azért, hogy a gyerek biztosan megértse őt, a gyerekkel “lebutított” nyelven, vagy éppen cukin: beszédhibásan, diszgrammatikusan (pl: „gyeje ide, mi volt a oviban?”) kommunikál. Szándékosan nem használ “nehéz” szavakat, lebutított nyelvezetű meséket mesél, nehogy a gyerek ne értse meg őt, vagy a mesét és ettől frusztrálódjon. Nos, a gyerek valóban nem fog frusztrálódni, cserében fejlődni sem. Nem kell félni a szavaktól, bátran használjuk őket! Legfeljebb rögtön mondunk rájuk egy egyszerűbb szinonimát, vagy elmagyarázzuk a jelntésüket a gyereknek. Máskülönben hol találkozna velük, honnan tanulná meg őket?
 
• A láthatatlan befőttesüveg: korai hallási – audiológiai problémák
 
A nyelvi fejlődés korai szenzitív időszakaiban (0-3 év) csökkent hallással rendelkező gyerekeket hiába veszi körül gazdag anyanyelvi környezet: az agyukat érő ingerek a halláscsökkenés miatt rosszabb minőségűek, “maszatosabbak”, gyengébbek, mint ami az optimális fejlődéshez szükséges. A korai életszakaszban hallásukban akár részlegesen is korlátozott gyerekek nagyobb arányban akadoznak később nyelvi (megértési és kifejezési), valamint írás-olvasási képességterületeken. A krónikus fülgyulladás mellett a szülők számára kevésbé nyilvánvaló, hogy az orrmandula tartós kisgyerekkori megnagyobbodása is okozhatja a nyelvi fejlődés lemaradását: hiába éri a gyerek fülét pompás minőségű, választékos, grammatikailag komplex nyelvi inger, ha az agyba a halláscsökkenés miatt csak “maszatos”, gyenge, pontatlan inger jut. A gyerek ebben az állapotában egy “láthatatlan befőttesüveggel a fején” éli az életét. A jelenlegi gyerekgégészeti trendek jellemzően nem támogatják a megnagyobbodott orrmandula eltávolítását (adenotomia). Gyakran hallott érv: “majd hozzánő a feje!” Nos, lehet, hogy a feje idővel hozzánő az orrmandulájához, de ha a “hozzánövés” a gyerek nyelvi, fonológiai, grammatikai képességterületeinek szenzitív fejlődési időszakát érinti, a gyerek a gyengébb minőségű nyelvi ingerek miatt visszafordíthatatlan fejlődési elakadásra tehet szert.
 
• Korai intenzív idegennyelvű környezet
 
Ingerszegény anyanyelvi környezet (depriváció) miatti fejlődési elmaradás létrejöhet tartós külföldi tartózkodás, idegen nyelvű bölcsőde, óvoda, iskola, valamint a gyerekkel csak idegen nyelven kommunikáló (nem magyar anyanyelvű, vagy magyar anyanyelvű, de a gyereknek többet adni szándékozó) szülő hatására. Amikor a gyerekhez idegen nyelven beszélnek, agya nem jut anyanyelvi ingerléshez. Ébren töltött idejének minél nagyobb részét tölti egy kisgyerek idegen nyelvi környezetben, annál kevesebb anyanyelvi ingerhez jut hozzá. A képlet egyszerű: amit a gyerek nem hall, az nem épül be, amit kevesebbet hall, abból kevesebb épül be a memóriájába. Így is létrejöhet tehát anyanyelvi depriváció, nem a jó szándék, a nemes cél, nem a szülők iskolázottsága, hanem a korai anyanyelvi ingerlés mennyisége és minősége dönti el, hogy a gyerek nyer vagy veszít a projekten. Ritka esetek (kiemelkedő nyelvi képességű gyerekek – a kevesebből is többet tudnak kivenni) kivételével a korai intenzív idegen nyelvi kitettségnek az anyanyelvi kompetenciákon lemérhető ára van.
 
Mondókák, dalok, vagy írás-olvasás?
 
Az intenzív korai idegennyelvi ingerlés rizikója gyerekenként változó. A gyerekek egy részének intenzív hallott idegennyelvi ingerléstől nem, vagy csak minimálisan sérül az anyanyelvi fejlődése, egy részük viszont lemarad miatta (ébren töltött idejét tisztán anyanyelvi környezetben töltő) társaitól. Az idegen nyelven történő korai írás-olvasás tanítása a fenti rizikó felett újabb kockázatot rejt. A kétnyelvű és idegennyelvű iskolákban legtöbbször az idegen nyelvi írás-olvasást a magyarral egy időben, vagy éppen korábban kezdik tanítani. Az idegen nyelv írás-olvasási sémái (memóriában rögzült automatizmusai) emiatt interferálhatnak (zavart okozhatnak) a magyar nyelvű írás-olvasási sémák kialakításakor.
 
Párhuzamos sémák és ortográfiai transzparencia
 
Evidens, és tapasztalataink is azt mutatják, hogy ahol a korán olvasott idegen nyelvben az adott betű képéhez következetesen más hang tartozik (például a németben “s”, “ss” = [sz], “sch” = [s]), ott a magyar olvasásban megjelenhetnek átalakítási hibák: ha a memóriában ugyanahhoz a képhez (betű) a gyerek memóriájában egyszerre egynél több hang társul, ott a szó kiolvasása nagyobb eséllyel lesz pontatlan, vagy időigényesebb. Ennél összetettebb, komolyabb probléma, ha az idegen nyelvben az adott betű különböző szavakban többféle hangot jelöl.
 
A magyar nyelv az írás-olvasás tekintetében jelentősen különbözik a jelenleg Magyarországon tömegesen korán oktatott nyelvektől. A kulcs az ortográfiai transzparencia: a magyar nyelv 44 egymástól különböző vizuális jelet (betű) használ a magyar nyelv fonémáinak (beszédhangjainak) jelölésére. Anyanyelvünk ortográfiai tekintetben transzparens: az adott képhez (betű) mindig ugyanaz a hang (fonéma) kapcsolódik (az “a”-nak látszó betűt például minden magyar szóban [a]-nak halljuk, olvassuk). Emiatt a magyar nyelvű írás-olvasás elsajátítása közvetlen kép-hang transzformációs sémák (átalakítási kódok) stabil megtanulását igényli.
 
Az angol például ezzel ellentétben nem transzparens nyelv: hiába van minden angol betűnek “neve” az angol ábécében (“a”= [ei]), a betű különböző szavakban különböző hangot jelölhet. Csak néhány példa: “bag” [ae], “ball” [o:], “dark” [a:], “away” [ə], “air” [eə], “say” [ei]. A magyar [a] hang az angolban ráadásul egyáltalán nem létezik. A hozzá legközelebb álló egyik hang, az [ʌ] (pl: “duck”) valahol a magyar [a] és [á] között helyezkedik el, a másik az [ɑ] (pl: “shot”) a magyar [a] és [o] között. A fenti két hang az “a” betűhöz ráadásul soha nem kapcsolódik. Az angol olvasást a magyartól eltérően ezért nem is betű-hang átalakítási kódok, hanem teljes szavak, szóképek kiejtésének tanulásával oktatják. Tapasztalataink szerint, aki hamarabb tanul meg olvasni egy nem-transzparens nyelven, utána nehezebben tanul meg olvasni egy transzparens nyelven, még akkor is, ha történetesen az az anyanyelve.
 
Fog-e a gyereknek elakadást okozni a korai idegennyelvű írás-olvasástanítás?
 
A korai, párhuzamos, vagy a magyart megelőző idegennyelvi írás-olvasástanulás a fentiek alapján minden magyar anyanyelvű gyereknél rizikófaktort jelent. Van akinél kisebbet, van akinél nagyobbat. Ennek meghatározása a gyerek fonológiai és nyelvi képességeinek részletes felmérését igényli: 5-6 éves korban az Előkép, 6 éves kortól a Nagy Kép pontos diagnózist és prognózist ad. A fenti képességek kívülről sajnos nem látszanak a gyerekeken: attól, hogy egy kisgyerek sokat beszél, vagy használ nehezebb szavakat, még lehet nyelvi-fonológiai elakadása, vagy éppen dyslexia veszélyeztetettsége. Egészen biztosan nagyobb a rizikó ott, ahol a beszédfejlődés megkésett volt, vagy iskolakezdéskor a gyerek még logopédiai fejlesztést igényel. Felmérés híján a legbiztonságosabb akkor elkezdeni egy gyereket idegen nyelven írni-olvasni tanítani, ha magyarul már stabilan, könnyedén, pontosan olvas: harmadik-negyedik osztályban. Sajnos az idegennyelvű iskolákban erre esély sincs, és a legtöbb két tanítási nyelvű iskolában is előkerül az olvasókönyv és a szótárfüzet már első év második félévében.
 
Mi a helyzet a tökéletes kiejtéssel?
 
A korai nyelvoktatás állandó vesszőparipája a tökéletes kiejtés. Igaz, hogy érett felnőttkorban és idős korban az agy már nehezebben tanul idegen fonémákat, mint fiatal felnőttkorig. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az idegen nyelv fonémarendszere csak kisgyerekkorban sajátítható el: a tudomány mai állása szerint fiatal felnőttkorig fonológiai rendszerünk megfelelően flexibilis ehhez. Emellett súlyos félreértés azt gondolni, hogy a nyelvtudás fokmérője a tökéletes kiejtés, és tévhit, hogy a gyereket felnőttként hátrány érheti „tökéletlen” kiejtése miatt. A nagy világnyelveknek számos dialektusa létezik, dialektusonként kisebb-nagyobb különbségekkel szóhasználatban és kiejtésben. Nyelvhasználatunk ugyanolyan egyéni jellegzetességünk, mint származásunk, bőrünk, hajunk színe, temperamentumunk, vagy éppen énekhangunk. Valakit diszkriminálni, vagy bántani nyelvhasználati sajátosságai miatt pont ugyanolyan, mintha bőrszíne miatt bántanánk. A fejlett, civilizált nyugati országokban (amelyek nyelvét ma az iskolák többségében tanítják) ilyen jellegű diszkrimináció valamit magára adó iskolában vagy cégnél nem elképzelhető.
 
Másrészt például a „hunglish”, azaz a magyaros (elöl hangsúlyos, magyar fonémákkal artikulált) angol akcentus a világban semmivel nem érthető kevésbé jól, mint egy ázsiai, afrikai, vagy éppen egy ír, egy skót, vagy egy texasi. Valójában akár az iskolában, akár a munkahelyen egyáltalán nem az a fontos, hogy milyen „helyesen” artikulálja egy nyelv fonémáit valaki, hanem az, hogy az idegen nyelven
a) pontosan ki tudja-e fejezni a gondolatit, és
b) pontosan érti-e amit hall, amit olvas.
Ezek pedig elsősorban anyanyelvi kompetenciáitól függenek. Egy gyereknek / felnőttnek nem lehet idegen nyelven megtanítani azt a szót, kifejezést, fogalmat, szófordulatot, amit az anyanyelvén nem ért. Két tanítási nyelvű iskolákba járó, gyengébb szókincsű, nyelvi adottságú gyerekek tömegei tapasztalják meg rendszeresen, hogy hiába magolják az idegen szót, nem tudják megtanulni, ha azt magyarul nem értik pontosan. A tökéletes kiejtésnél sokkal fontosabb tényező tehát az, hogy a gyerek anyanyelvi képességei milyen színvonalúak. Ha minden áron tenni szeretnénk érte, hogy a kisgyerek felnőttként jó idegennyelvi kompetenciákkal rendelkezzen, próbáljuk anyanyelvi szókincsét, kifejezőkészségét gazdagítani.
 
Mi az arany középút, amivel nem lehet ártani?
 
Ha a gyerek nyelvi-fonológiai-kognitív fejlődését nem ismerjük, nincs észlelhető megértési, kifejezési, logopédiai elakadása, és szeretnénk korán érzékenyíteni az idegen nyelvre, óvodában heti egy-két óra ingerlés (mondókák, versikék, kiszámolók, dalok, nem direkt szótanulás!) nem árthat neki. Felmérés híján (az általános iskolai felvételik nem sztenderd eszközök, sokszor a problémamentes gyerekeket és fizetőképes családokat preferálják!) az iskolában mindenképpen célszerű az idegen nyelv írás-olvasását a magyar írás-olvasás készségek stabil elsajátítása után elkezdeni. Addig idegen nyelvű versikék, mondókák, dalok itt sem árthatnak sokat, legfeljebb fölöslegesen terhelik az amúgy is fáradt kisiskolást. A „minél korábban”-ra tehát fölösleges, sokszor veszélyes ráfeszülni: ha a gyerek fonológiai-nyelvi-kognitív képességterületei épek, nincs olyan, amit kilenc-tíz évesen, felső tagozatban, vagy éppen gimnazistaként rosszabbul tudna megtanulni, mint 5-7 éves korban.
 
Van-e tuti módszer?
 
Az idegen nyelv elasjátításának leghatékonyabb útja – anyanyelvünket is így sajátítjuk el – mai tudásunk szerint a kommunikáció, a tapasztalás és a cselekvés. A legtöbb iskolában tapasztalt gyakorlat – következő lecke a könyvben, nyelvtani szabályok, szódolgozat, magoltatás, beszélni max. feleléskor kell – sajnos elavult szemléletet és módszert takar, kevéssé hatékony, legtöbbször a nagy gyereklétszám, a szülők elvárásai (sokan azon mérik a nyelvóra minőségét, hogy mennyit írt a gyerek), valamint a pedagógus kompetenciái, motivációs erőforrásai együttesen hozzák létre. Az ilyen nyelvoktatásnak tipikus kimenete a „megvan ugyan a nyelvvizsgám, de nem tudok megszólalni” helyzet. A tapasztalás, cselekvés, kommunikációalapú nyelvtanulás nagyrészt nyelviskolában, idegen anyanyelvű, magyarul nem kommunikáló társ vagy különtanár, külföldi tartózkodás, külföldi csereprogram, külföldi iskolai tanulmányok, vagy fiatalabb felnőttkorban külföldi munkavállalás útján valósulhat meg. Hatékonyak lehetnek még a színvonalasabb gimnáziumok nyelvi előkészítő osztályai (1+x), és bár a kifejezőkészséget nem fejleszti, rengeteg ragadhat valakire az idegen nyelvből tartalomfogyasztás útján.
 
Nagy általánosságban, a gyerek fejlődését, képességeit, és a konkrét lehetőségeket nem ismerve ennél több tanácsot nehéz lenne adni. Mivel a nyelvtanulás és a gyerek számára optimális iskola kiválasztása kiemelten fontos kérdések, érdemes lehet a döntést alapos, értő diagnosztikára alapozni.
 
 
Szerző: Szűcs Imre Lóránt
 
A cikk a Nagy Kép Facebook-oldalán kommentelhető
 
Kapcsolódó:

Fogalomtár: Verbális képességek

Fogalomtár: Olvasás

Képességfejlesztés, iskolaválasztás

Hogyan válasszunk iskolát?

Hány évesen menjen a gyerek iskolába?