Tehetség: elfogultság vagy valódi többletképesség?
Az interjú szerkesztett, rövidített változata megjelent a BabaPatika 2019 júliusi számában, Molnár Ági készítette.
Egyáltalán mit nevezünk tehetségnek? És ez mennyire objektív fogalom?
Olyan ritka és jelentős képességbeli, vagy adottságbeli többletet, amely a későbbi kiemelkedő teljesítmény ígéretét hordozza magában. A képességek egy része objektív eszközökkel már gyerekkorban mérhető, más részük a gyerek erőteljes belső cselekvésigényéből, társainál gyorsabb, meredekebb fejlődéséből következtethető ki, ez is viszonylag objektíve látszik már gyerekkorban.
Az élet mely területén jut szerepe a tehetségnek?
A tehetségnek pont annyi területe létezik, amennyi területét a teljesítménynek a közösség értéknek tekinti. A kultúránk értéknek tekinti például a számolás képességét, a már iskolás kor előtt erőteljes matematikai érdeklődéssel, és ebből származó tudással rendelkező gyerekeket tehetségesnek gondoljuk. Ha egy gyereken azt látjuk, hogy saját örömére órákig egy lábon áll, inkább aggódni kezdünk, pszichológushoz, neurológushoz, nem tehetséggondozóhoz fordulunk. Egy olyan kultúrában, ahol a sokáig egy lábon állás képességének különleges értéket tulajdonítanak, lehet tehetséges valaki egy lábon állásban is, lehet, hogy abban a kultúrában viszont pont egy matematikai többletképesség nem képvisel értéket.
A mi kultúránkban sokféle, de véges számú képességben, adottságban lehet valaki kiemelkedő, Howard Gardner például nyolc képességcsoportot különböztet meg, ezeket „intelligenciáknak” nevezi: zenei-ritmikus, téri-vizuális, nyelvi, logikai-matematikai, testi-mozgásos, interperszonális, intraperszonális, és természeti képességeket különít el. Ezeknek a képességterületeknek a tiszta és kevert formái határozzák meg, hogy a különböző, kultúránk által hasznosnak, értékesnek ítélt aktivitásokban milyen gyorsan fejlődünk, végső soron milyen teljesítményre leszünk képesek.
Hogyan ismerjük fel, ha a gyermekünk kiemelkedően tehetséges valamiben?
Akkor fogalmazódik meg bennünk szülőként, hogy a gyerek tehetséges, ha látjuk, hogy valami nagyon könnyen megy neki, valamiben nagyon gyorsan fejlődik, vagy valamivel (kivéve a képernyőt) kitartóan, elmélyülten foglalkozik. Ez egyáltalán nem jelent bizonyosságot: részben elfogultak vagyunk gyermekeinkkel, részben legtöbbször nincs rálátásunk, sem összehasonlítási alapunk arra, hogy az adott korban mi számít könnyednek, gyorsnak, egyáltalán mi fontos, és mi nem fontos a gyerek fejlődésében. Amikor azt látjuk, hogy a gyerek a testvéréhez, szomszéd gyerekhez képest ügyesebb, kitartóbb valamiben, az sokszor nem az ő tehetségéről, hanem a testvére, a szomszéd gyerek képességhiányáról, fejlődési lemaradásáról árulkodik.
Milyen idős korban mutatkozik meg a tehetség? Ha például egy 2,5 éves remekül dob labdával, az már jel lehet-e a szülő számára, hogy van tehetsége a labdajátékokhoz, vagy ez csak egy korosztályi sajátosság? Ha egy 2 éves már szépen húzza a vonalat, az tehetség? Vagy az a tehetség, ha 5 évesen csodás lovat rajzol?
Képessége válogatja. A labdajátékhoz például sokkal több kell, mint ügyesen eldobni, vagy elrúgni a labdát. A testi, idegrendszeri fejlettség mellett koncentrációra, kitartásra, mozgásos sémák könnyed beépítésének képességére (tanulékonyság) is szükség van. Társai közül önként végzett mozgásaiban látványosan, kiemelkedően ügyesebb gyereket érdemes lehet megmutatni olyan személynek, aki sok ügyes mozgású gyerekkel dolgozik: meg fogja tudni mondani, hogy valóban kiemelkedőek-e a gyerek mozgásos képességei. A rajzolás terén két éves korban szintén a testi és idegrendszeri fejlettség határozza meg, hogy a gyerek egyáltalán hajlandó-e ceruzát fogni, itt még nagyon korai tehetségről beszélni. Aki 5 évesen csodás lovat rajzol, lehet, hogy csak egy valahol látott mintát sajátított el, és környezete legnagyobb boldogságára újra és újra reprodukálja azt. Lehet, hogy pont ilyen lovat fog rajzolni felnőtt korában is. Ha viszont megjelenik az ábrázolásnak egy olyan minősége (pl: tér, mozgás, részletesség), ami az életkorban szokatlan, és amire a gyerek magától jött rá, nem tanították neki, vagy könyvből másolta, akkor érdemes lehet megmutatni valakinek, aki rajztehetségekkel foglalkozik.
Ki foglalkozik a tehetség felismerésével, a diagnózissal? Van-e olyan fórum, szakember, aki akár vizsgálat, felmérés alapján ki tudja állítani a papírt, hogy ez a gyermek bizony tehetséges?
A képességterületek egy jól körülhatárolható része (különösen az iskolai, értelmi területekhez kapcsolódóak) hat-hét éves kortól objektív eszközökkel mérhető. Ilyen objektív felmérés például a Nagy Kép. Zenei és sport vonalon zenetagozatos iskolák, sportegyesületek, műhelyek „kicsikkel” foglalkozó szakembereinek „van szeme” a tehetségesekhez. A tehetségflepni viszont senkit nem szokott érdekelni: akár az iskolában, akár sportban, zenében, alkotásban a gyerek teljesítményével, fejlődésének ritmusával tudnak a tehetséggondozó szakemberek, intézmények foglalkozni, nem a papírjával. Ha kiemelkedően teljesít, vagy fejlődik, tudnak vele mit kezdeni, ha nem teljesít, nem fejlődik, hiába lobogtat a szülő papírt róla, hogy tehetséges.
Kell-e foglalkozni a tehetséges gyermekekkel? Hogyan?
Figyelni kell, hogy mit csinál szívesen magától (kivéve képernyő!), és engedni kell, hogy ebben fejlődjön. Nem szabad erőltetni, de a kisebb-nagyobb kudarcokból érdemes segíteni neki megerősödve kijönni. Látni kell azt is, hogy hol kell valamit elengedni, megvárni, amíg magától visszatér a gyerek hozzá, vagy éppen valami más mellett köt ki. Nem szabad saját szülői projektünkként, forgatókönyvünkként tekinteni a gyerek fejlődésére, mert félő, hogy saját (sokszor meg nem valósult) vágyainktól, céljainktól pont a gyereket nem fogjuk látni. Van, amikor a kevesebb több: az erőszakosan nyomulva „fejlesztő” szülő sokszor inkább megutáltatja, mint megszeretteti a gyerekkel a dolgot. Fontos figyelni arra is, hogy a gyerek más fontos terülteken is legalább az életkori szintnek megfelelően fejlődjön: nem mehet például a matekozás a mozgásos, társas, vagy nyelvi készségek fejlődésének rovására. Sport, zene és kreatív vonalon gyerekekkel foglakozó műhelyek, egyesületeket érdemes megkeresni, az iskolához, tudományhoz kapcsolódó területek (nyelv, számolás, gondolkodás, természettudományos érdeklődés) vonalán például az Aranyelme Egyesület foglalkozik gyerekekkel.
Ha kiderül, hogy tehetséges egy gyermek valamiben, az milyen löketet adhat a továbbikra nézve a szülőnek? Speciális iskolába írassa, vagy külön foglalkozásokra járjon vele?
Ha bármilyen többletképességet találunk a gyereknél, elsősorban örülünk. A többlet lehetőség arra, hogy a gyerek a képességhez kapcsolódó aktivitásokban örömet találjon, hogy valamiben csillogjon, a gyerekek között valamiben a jobbak között legyen. Másodsorban a többlet sokszor lehetőséget ad a gyereknek arra, hogy valami mást, amiből adott esetben gyengébb, kompenzáljon. A legtöbbször a szülő csak megerősítést kér, hogy ott van-e a pluszképesség amit észlel, vagy sem, ha igen, milyen mértékű. Esetleg csak ő lát bele valamit, ami nincs is a gyerekben. Ha benne van a gyerekben a többlet, mit tegyen? Lehet a gyereket szelíden orientálni a teljesítmény felé, de erőltetni semmiképpen nem. Vannak kiemelkedő képességű gyerekek, akik nem szeretik a versengést, a téthelyzetet, stresszelnek terhelés alatt, velük a képességeiktől függetlenül kifejezetten kitolás, ha versengő, erős közegbe tesszük őket. Erőltetni, kötelezővé tenni a tehetséggondozást semmiképpen nem szabad, a plusz terheléssel, programokkal inkább megkínálni érdemes a gyerekeket. Az Aranyelme például az úgynevezett forgóajtó-modell szerint működik. Az iskolán kívüli tehetséggondozó programok nyitva állnak bárki előtt, de a tapasztalat az, hogy a gyerekek egy része „kipörög” a programokról. Akik bent maradnak, aktívak, belülről motiváltak, sokat profitálnak a programokból.
Milyen előnnyel jár a gyerek számára, ha bebizonyosodik róla, hogy tehetséges, ezt hogyan lehet a gyermeknek elmagyarázni, megértetni vele?
Pszichésen, szociálisan ép, empatikus gyereknek nem kell különösen magyarázni: a tehetség könnyedséget jelent, ezt a gyerek érzi, tapasztalja pici korától fogva. Az előnyök egyértelműek: ajtók nyílnak ki a kiemelkedő képességű gyerek előtt. A gyerekekkel foglalkozó intézmények kapkodnak a jó képességű gyerekekért.
Fotó: Lajti Virág
Kapcsolódó: