Mit tegyünk, ha kiemelkedően tehetséges a gyermekünk?
A csalad.hu portálon Szűcs Anikó riportja részeként megjelent interjú eredeti, szerkesztetlen szövege.
Mit nevezünk tehetségnek?
A majdani kiválóság ígéretét. A tehetség egy olyan ritka, korai életszakaszban tetten érhető, jelentős többletadottság valakiben, amely magában hordozza annak az ígéretét, hogy az illető a jövőben valamely területen kiemelkedő teljesítményt fog produkálni. A képességek egy része objektív eszközökkel már gyerekkorban mérhető, más részük a gyerek erőteljes belső cselekvésigényéből, eredeti látásmódjából, társainál gyorsabb, meredekebb fejlődéséből következtethető ki. Mind a tehetséget, mind a tehetséges embereket számos tévhit, téves sztereotípia övezi, ezek miatt hajlamosak lehetünk például a tehetségeseket nehezen beilleszkedő csodabogaraknak, vagy éppen deviáns működésűnek gondolni.
Hogyan ismerjük fel, ha a gyermekünk kiemelkedően tehetséges valamiben?
Akkor fogalmazódik meg bennünk szülőként, hogy a gyerek tehetséges, ha látjuk, hogy valami nagyon könnyen megy neki, valamiben nagyon gyorsan fejlődik, vagy valamivel (kivéve a képernyőt) kitartóan, elmélyülten foglalkozik. Ez egyáltalán nem jelent bizonyosságot: részben elfogultak vagyunk gyermekeinkkel, részben legtöbbször nincs rálátásunk, sem összehasonlítási alapunk arra, hogy az adott korban mi számít könnyednek, gyorsnak, egyáltalán mi fontos, és mi nem fontos a gyerek fejlődésében.
Honnan tudhatjuk, hogy az, amit szülőként tehetségnek gondolunk, csupán elfogultság a részünkről vagy valódi többletképesség?
Nagyon fontos, hogy legyen valamilyen objektív külső mérce. Szülőként dolgunk, hogy elfogultak legyünk a gyerekünkkel, ezt a pozitív torzítást az iránta érzett feltétel nélküli szeretetünk táplálja. Nem szabad ugyanakkor sem vaknak lennünk, sem saját vágyainkat, forgatókönyveinket ráerőltetnünk a gyerekre, mert ezekkel akár árthatunk is a neki. Objektív mérce lehet egy szakember, aki sztenderd eszközökkel képes összehasonlítani gyerekeket adottságaik, képességeik fejlődése mentén, de lehet valamilyen megmérettetés is: a gyerek előbb-utóbb hozzá hasonlóan szülei által tehetségesnek gondolt gyerekek közé kerül, ahol megmérettetik. Sok szülő csak ilyenkor szembesül (pozitív vagy negatív értelemben) gyereke valódi adottságaival.
Ki foglalkozik a tehetség felismerésével? Hová fordulhat a szülő ebben a témában?
A képességek, adottságok egy jól körülhatárolható része (különösen az intellektushoz, iskolai beváláshoz kapcsolódóak) hat-hét éves kortól objektív eszközökkel mérhető. Ilyen objektív felmérés például a Nagy Kép. Művészeti, zenei és sport vonalon művészeti műhelyek, zenetagozatos iskolák, sportegyesületek, “kicsikkel” foglalkozó szakembereinek van „szeme”, vagy éppen füle a tehetségesekhez.
Ha kiderül, hogy egy gyerek tehetséges valamiben, mi lehet/legyen a következő lépés a szülők részéről?
Támogatni kell abban, hogy megtapasztalhassa kiválóságát, és biztosítani számára a fejlődéséhez legmegfelelőbb környezetet: iskolát, mentort, szakkört, edzőt, csapatot, hasonszőrű gyerekek társaságát. Erőltetés nélkül érdemes felkínálni számára a lehetőségeket, amelyek révén fejlődhet, és csilloghat, emellett hagyni őt pihenni, gyereknek lenni is. Ha a gyerek ellenáll, ne legyünk erőszakosak, a képességei nem vesznek el akkor sem, ha nem körülöttük forog a világ. Fontos szem előtt tartani, hogy a tehetség lehetőséget ad, nem kötelezettséget! A képességtöbblet a gyereket szabad választásában nem korlátozhatja, szülőként választási lehetőségeit nem beszűkíteni, hanem kiszélesíteni feladatunk.
Hogyan válasszunk (közép)iskolát egy kiemelkedő képességű diáknak?
Általános iskolát a gyerek terhelhetőségének, figyelmi kapacitásának, kudarctűrésének, illetve az írás, olvasás, értés, számolás sikeres elsajátítása szempontjából fontos, kívülről nem látszó részképességei alapján érdemes választani. Az iskola kiválasztásánál talán még fontosabb kérdés, hogy mikor kezdje el a gyerek az iskolát. Tévhit, hogy az okos gyerek hamarabb iskolaérett, az érezhetően értelmesebb gyerek nem feltétlenül érettebb is társainál. Miközben értelmességét nem veszítheti el egy plusz óvodai év alatt, éretlenségéből rengeteg frusztrációja, elakadása származhat, ha túl korán küldik iskolába.
Középiskolát elsősorban a gyerek ambíciói alapján érdemes választani. A jó, vagy kiemelkedő képességek lehetővé teszik a gyerek átlagon felüli terhelését, de nem minden okos gyerek vágyik egyformán a nagy terhelésre. Az menjen erős középiskolába vagy éppen taposómalomba, aki szeret tanulni, élvezi a nagy terhelést, és motiválja az ötös-szerzés. Azok az okos gyerekek, akiknek púp a hátán a tanulás, és akiket nem elsősorban az ötösök ambicionálnak, teljesen jól elműködnek majd egy átlagosan erős középiskolában úgy, hogy a tanulás mellett hobbira, kamasznak lenni is lesz idejük, energiájuk. A felsőoktatásba ma be lehet kerülni átlagosan erős középiskolából is.
Elkerülhetjük-e, hogy a tehetséges gyereket a vele egykorú társai kiközösítsék és különc csodabogárnak tartsák, a felnőttek pedig koravén zsenipalántának?
Igen, amennyiben mi nem látjuk, illetve neveljük annak. A furcsaság nem a tehetség szükséges velejárója, a furcsa gyerekek között is van átlagos, vagy éppen gyenge képességű. A kiemelkedő képességek önmagukban nem adnak okot a kiközösítésre, a gyerekek jellemzően inkább respektálják ügyesebb, vagy okosabb társaikat. Ha viszont a gyereket saját különlegességét sulykolva (zseni vagy, jobb vagy mint a többi stb.) nevelték, és nem engedték átlagos gyerekek közé, ne csodálkozzunk, ha nehezen fog az iskolában barátot találni. Nem az fog számára elakadást okozni, amiből több van neki, hanem az, amiből kevesebb. A kiközösítés sokban múlik a pedagóguson is, a tanító, a tanár sokat tehet érte, hogy az osztályába járó gyerekek egymás ilyen vagy olyan különbözőségét elfogadják, és minden gyerek hasznosnak, értékesnek érezze magát.
A cikk a Nagy Kép Facebook-oldalán kommentelhető.
Fotó: Kováts Jázon
Kapcsolódó: