Hogyan válasszunk iskolát?
Az interjú szerkesztett, rövidített változata megjelent a Nők Lapja 2019/4. számában.
A legfontosabb szempont, hogy ne a legjobb, hanem a gyerek képességeinek legmegfelelőbb iskolát válasszuk. Mivel a későbbi tanulási kompetenciák egy részét az alsó tagozat alapozza meg, az iskolaválasztás kérdése már jóval a középiskolai felvételi előtt aktuális: kulcsfontosságú, hogy a gyerek hány évesen, milyen éretten, milyen képességekkel, milyen iskolában, milyen módszerekkel kezdi meg az alapkészségek elsajátítását.
A mentális képességek, és tanulási alapkészségek szintje meghatározó
Akár a sikeres gimnáziumi felvételi, akár a felső tagozatos és középiskolai tananyag könnyed, sikeres elsajátítása a cél, megkerülhetetlenek a gyerek képességei, és alsó tagozatban elsajátított alapkészségei. Az általános iskolai jegyek ezeket csak hozzávetőlegesen jelzik, nem objektívek: sokféle iskolában sokféle tanár sokféle teljesítményt sokféleképpen értékel, sokszor a szülő is „benne van” ezekben a jegyekben. Ugyanazokkal a képességekkel és alapkészségekkel ugyanaz a gyerek két különböző iskolában a jegyek szintjén teljesen eltérően teljesíthet. Ha a szülő biztosra akar menni, hogy a gyereke számára megfelelő iskolát választja, se alul, se túl nem terheli a gyereket, érdemes lehet a gyerek tanulási képességeit (figyelmét, memóriáját, intellektusát), részképességeit (írás-olvasás, számolás), alapkészségeinek színvonalát (hallott-olvasott szövegek megértését, megalkotását, matematikai műveletek, átalakítások futtatását) erre speciálisan kialakított, objektív eszközökkel felméretni. Ilyen, a hagyományos IQ tesztektől eltérő, azoknál sokkal részletesebb, a képességek, készségek szélesebb spektrumát megmutató, ezáltal a gyerek iskolai teljesítőképességéről pontosabb képet rajzolni képes eljárás a Nagy Kép.
Jegyek, felvételi és szülői stressz
Természetes, hogy a szülő célja, hogy a gyerek sikeres legyen, és jól elboldoguljon az életben. Magyarországon a kereseti lehetőségek terén nagyon sokat számít a felsőfokú végzettség, hagyománya van a középosztálybeli családokban annak, hogy „papír kell”. Az ehhez kapcsolódó szülői stressz az elmúlt húsz-huszonöt évben jelentősen átalakult felsőoktatási viszonyok miatt érezhetően csökkent. A kilencvenes évek elején még nem, vagy alig voltak költségtérítéses képzések, nagy dolognak számított, ha valaki bejutott egyetemre, emiatt nagyon sokat nyomott a latba, hogy milyen erős középiskolába járt, a felvételi élet-halál kérdése volt. Ma a felsőoktatásban túlkínálat van: aki meg tudja fizetni, járhat egyetemre. Átlagosan erős középiskolából, ha valakit (akár iskolán kívül) megfelelően felkészítenek az emelt szintű érettségire, és hozzásegítik egy nyelvvizsgához, simán be lehet kerülni a vágyott képzésre. Emiatt átértékelődött a középiskolák, elitiskolák szerepe is, sok szülő látja úgy, hogy nem éri meg a gyereket a szabadidejére rátelepedő, őt feleslegesen terhelő, stresszelő iskolába járatni. Felveszik majd egy átlagosan erős középiskolából is, ahol viszont lesz ideje iskola mellett sportolni, lazítani, kamasznak lenni.
Különböznek a szülők abban, hogy a kívánt iskolai teljesítmény eléréséhez hogyan szeretnék a gyereket eljuttatni. Vannak szülők, akik, úgy gondolják, hogy csak ordítani kell a lusta gyerekkel, és meglesz az eredménye. Más szülők inkább segíteni próbálnak a gyereknek: különtanárt fogadnak mellé, vagy próbálnak rájönni, hogy mi állhat a gyerek akadozó teljesítménye mögött. A hideg, teljesítménycentrikus, „maximalista”, gyerekét sötét jövőképpel riogató szülő közép és hosszú távon rengeteg kárt okoz a gyerekben, még akkor is, ha rövid távon eszközeivel esetenként eléri, amit akar. A képességeik miatt könnyen, balhézás és segítség nélkül, maguktól tanuló gyerekek mellett talán azok a gyerekek a legszerencsésebbek, akiket a szüleik pontosan értenek, elvárásaik hajtogatása és üvöltözés helyett inkább támogatják a gyereket, segítenek számára a legmegfelelőbb iskolát, tanulási környezetet, szükség esetén fejlesztőtanárt, különtanárt megtalálni.
Kis hal legyen a nagy tóban, vagy nagy hal legyen a kis tóban?
Ha több helyre is felveszik a gyereket, nem mindig a legerősebb iskola a legjobb döntés. Az alacsonyabb önértékelésű, kevésbé kudarctűrő, más, iskolán kívüli területen (sportban, zenében, társas készségekben) kitűnni nem tudó gyerekeket legtöbbször sokkal jobban megviseli, ha egy erős gimnáziumban tartósan a gyengébb diákok között vannak. Lehet, hogy egy ilyen gyerek egy kevésbé teljesítménycentrikus középiskolában a jobb – legjobb tanulók között lesz, az önmagáról kialakított képe, önbizalma ennek megfelelően tartósan pozitívabban alakul. Erősebb önbizalmú, jobb kudarctűrésű, ambíciózusabb gyerekeket jellemzően inkább pozitívan motivál az erős, hajtós gyerekközeg: ők, látva a versenytársak képességeit, rákapcsolnak, a korábbinál akár jobban is teljesíthetnek.
Mi hiányzik a középiskolai oktatásból?
A gimnazisták egyrészt indokolatlanul túlterheltek, másrészt kevés olyan tudás ragad rájuk tanórán, amelyet a hétköznapi életben használni tudnának, segítené az érvényesülésüket, eligazodásukat a világban. A túlméretes, a gyerekekkel nagyrészt bebifláztatott, és emiatt felejtésre ítélt lexikális adathalmaz egy részét mindenképpen érdemes lenne kidobni, és helyette valóban hasznos kompetenciák beépítésével próbálkozni. Pénzügyi, gazdasági, jogi, vállalkozási alapismeretek és használható nyelvtudás mellett hasznos lenne, ha a gyerekek jobban tudnának érvelni, vitatkozni, másokkal együttműködni, asszertívan viselkedni, többet tudnának saját testük és lelkük működéséről. Ezek a valóban hasznos tudás- és kompetenciaelemek ma inkább iskolán kívül, vagy a családban ragadnak rá a gyerekekre.
Miben más a mai gyerekek tudása a tíz évvel ezelőttiekétől?
Egy hosszabb átalakulási folyamatnak vagyunk a szemtanúi, amely a gyerekeket körülvevő vizuális-interaktív ingerek elterjedésének köszönhető. Amíg a ma negyvenes és idősebb generáció jellemzően hallott-olvasott szövegek alapján tájékozódik, a fiatalabb generációkra egyre inkább a vizuális-interaktív anyagok könnyebb megértése jellemző. Ez a trend az elmúlt tíz évben felerősödött: a gyerekek akár a tananyagot is könnyebben megértik és szívesebben tanulják, ha interaktív, a megértést vizuális eszközökkel segítő eszközökbe kódolják át azt. Ha odateszek egy gyereknek egy írott szöveget, hogy értse meg, tanulja meg a lényegét, nem biztos, hogy tud mit kezdeni vele. Ha okostelefonon futtatható, interaktív kvízjátékba rejtem el a tananyagot, a gyerek vigyorogva fogja nyomkodni, és észre sem veszi, hogy megtanulta. A másik terület, ami az elmúlt tíz évben rengeteget változott, a gyerekek passzív angoltudása. A legtöbb kamasz órákat tölt a YouTube, és különböző, általában angol nyelvű sorozatok mellett, az angol nyelv – észre sem veszi – ráragad. Megszólalni nem biztos, hogy tud, a nyelvtant sem tudja belőle felmondani, de tény, hogy a mai kamaszok hétköznapi angol szövegekből emiatt nagyon sok mindent megértenek.
Mi a helyzet a kiemelkedő képességű gyerekekkel?
A középiskolák versengenek a tananyagot könnyen, problémamentesen elsajátítani képes, és hajlandó gyerekekért. Ők nem feltétlenül a legtehetségesebb, legkreatívabb, önálló gondolatokra képes gyerekek, de tény, hogy velük van a legkevesebb gond. A valóban kiemelkedő képességű gyerekek általában tanulmányi versenyeken tűnnek ki a többi jó tanuló közül, az ilyen gyerekekre a legtöbb középiskola kiemelt figyelmet fordít. Intézményen belüli tehetséggondozó, versenyfelkészítő szakkörök, fakultációk, mentorálás a leggyakoribb módja a középiskolai tehetséggondozásnak. Minél válogatottabb gyerekekkel foglalkozik egy középiskola, annál valószínűbb, hogy a tehetséggondozásnak kialakult formái, intézményei működnek az iskolában. Minél kevésbé tud a középiskola válogatni a gyerekek között, annál valószínűbb, hogy a tehetséggondozás csak jelszavak szintjén van jelen az iskola életében.
Ne dőljünk hátra!
Sajnos, még ha a leggondosabban, a gyerek pszichés és képességbeli működésének, és leendő iskolájának legalaposabb ismerete mellett választottunk is iskolát, vannak tényezők, amelyeket nem tudunk kontrollálni. Ilyen például a gyerekközösség, amelybe gyerekünknek be kell illeszkednie. Jó tanulóként is érezheti magát egy gyerek borzalmasan az iskolában, ha a gyerekközösségbe való beilleszkedése kudarcos, piszkálják, bántják, kiközösítik a gyerekek, vagy beilleszkedik ugyan, de társai olyan irányban befolyásolják, amely károsan hat személyiségére, fejlődésére, teljesítményére.
A másik dolog, amit a szülő nem tud kézben tartani, a tanítók, tanárok személyének gyors változása. A gyerek fejlődése, jól-működése szempontjából ideális tanár, osztályfőnök, tanító egyik napról, tanévről a másikra munkahelyet, pályát válthat, és előfordul, hogy a helyére az iskola kevésbé alkalmas személyt tud csak felvenni.
Fontos, hogy figyeljük a gyerekünk fejlődését, iskolához kapcsolódó érzelmi viszonyulásait, és ha kell, ne késlekedjünk változtatni. Nem igaz, hogy ami nem öl meg, az erősebbé tesz, és az sem, hogy a váltás szükségszerűen törést, sérülést jelent. A rosszból a jobb felé változás mindig pozitív: ha úgy látjuk, hogy gyerekünk iskolájában tartósan kudarcos, boldogtalan, stresszes, önbizalma hanyatlik, és saját eszközeinkkel ezen nem tudunk változtatni, fontoljuk meg az iskolaváltás lehetőségét.
Szerző: Szűcs Imre Lóránt
Fotó: Lajti Virág
Kapcsolódó: