Unatkozik a gyerek az iskolában!
Gyakran panaszkodnak a gyerekek arra, hogy az iskola, vagy éppen xy tantárgy unalmas. Szülőként hajlamosak vagyunk rögtön az iskolarendszert, az unalmasan tanító tanárt, vagy éppen a NAT-ot felelőssé tenni a gyerek panaszaiért. Felsejlik előttünk a kiégett, túlélésre játszó, alkalmatlan pedagógus képe, aki monoton hangon „leadja”, ledarálja az anyagot, méghozzá úgy, hogy ordít róla: őt sem érdekli amit tanít. A haraszt itt sem zörög szélfúvás nélkül, de az esetek egy részében a gyerek „unatkozása” mögött nem a gyerek csillogó tehetsége, és a gyerek haladási tempójával, információéhségével lépést tartani képtelen „rendszer”, vagy az alkalmatlan, kiégett pedagógus áll, ennek megfelelően a probléma megoldása sem mindig az, hogy a gyereknek pluszfeladatot kell adni, hogy ne unatkozzon.
A valóban zörgő haraszt
Az esetek egy (kisebb!) részében a gyerek panasza valós, képességeit, tudását, információéhségét látva tagadhatatlan: rég tudja, amit tanítanak neki, a többi gyerekhez képest valóban hamarabb elkészül a feladatokkal, és a pedagógus nem tud, vagy nem akar a tudásának, képességeinek megfelelő aktivitást kijelölni számára, pluszfeladatot adni neki. Oktatási rendszerünk súlyos alulfinanszírozottsága, és a NAT (tananyag és elvárásszint) egységessége az ilyen gyerekek számára valóban frusztráló: nagyon különböző képességű gyerekek számára pontosan ugyanazt a célt, eszközkészletet, tempót, óraszámot biztosítja az állami, minimális alapellátás. Eddig a rendszer-ekézés: a tapasztalatok unalom-téren sokszínűek.
Életkori fogalmi sajátosságok
Fontos érteni, hogy számos elvont fogalom alatt mást értenek a felnőttek, és mást a gyerekek. A gyerekek életkoruknál fogva kevesebb szóval, fogalommal, kevésbé finoman, differenciáltan fejezik ki magukat, mint a felnőttek, ez teljesen normális. Hogy megértsük őket, fontos pontosan érteni, hogy mit értenek az általuk használt szó, fogalom alatt. Az „unalmas„-nál talán még egy fokkal jobb példa erre a jelenségre a „szigorú” szó. Amíg a legtöbb felnőtt fogalmai között a szigorúság egyáltalán nem negatív fogalom, legyen szó akár szülői nevelésről, akár pedagógusról, a gyerekek fejében a „szigorú” szó egyértelműen negatív tartalmú. Amíg a legtöbb felnőtt következetességet, egyértelmű, stabil, igazságos kereteket, szabályokat, és következményeket, határozottságot, erélyességet, normálisan megtartott órákat (alapvetően pozitív dolgokat) ért szigorúság alatt, a gyerekek, főleg a kisebbek fogalmaiban a szigorú tanár az, aki nem mosolyog, frusztrált, türelmetlen, kiabálós, kritikus. Ezek egyértelműen negatív tulajdonságok. Nem csoda, hogy a gyerekek fejében a „szigorú” szó ellentéte nem a következetlen, az engedékeny, a laza, a gyenge, hanem a „kedves”: (mosolygós, nem kritikus, nem kiabál, nem szól rám). A szigorú szó gyereknyelven pontosabb fogalmak híján negatív gyűjtőfogalom. Hasonló a helyzet az „unalmas”-sal is.
Attribúció és önvédelmi mechanizmusok: a szőlő íze
A „savanyú a szőlő” effektus felnőtteknél is, gyerekeknél is egyaránt megfigyelhető, természetes önvédelmi mechanizmus. A célja, hogy az „én”-t érő negatív visszajelzéseket elhárítsa, és a pozitív énképet fenntartsa. Felnőttek és gyerekek életében is sokszor előfordul, hogy valami nehezen megy nekik, valamiben kudarcosak. Elménk (a gyerekeké is!) úgy van összerakva, hogy a minket ért eseményeket ok-okozati rendszerbe rendezzük, erős késztetésünk van rá, hogy megértsük, megmagyarázzuk a körülöttünk zajló történéseket. Az események okainak megértésére irányuló gondolati folyamatot a pszichológia attribúciónak hívja. Egy gyereket ért tanórai kudarc, frusztráció attribúcióját sokszor befolyásolja az énkép ösztönös védelme. Az „unalmas” sok esetben ilyen, öntudatlanul megalkotott önvédelmi célú oktulajdonítás. A „nem megy„, a „nehéz„, az „elvesztettem a fonalat” a kudarcnak, az elakadásnak, a nehézségnek mind olyan attribúciói, amik az „én”-re negatív árnyékot vetnek (lassú, buta, béna vagyok, nem vagyok olyan ügyes, mint a többi gyerek). A kudarc, a frusztráció, a nehézség okainak az „én”-t leginkább kímélő, sőt pozitívan értelmező magyarázata, ha a frusztrációt okozó aktivitást „unalmas”-nak tituláljuk.
Mit jelent tehát gyereknyelven az „unalmas”?
A fentiek (és saját tapasztalataink) alapján az iskolát, az órát unalmasnak tituláló gyerekek egy része valójában az aktivitáshoz kapcsolódó elutasítását, frusztrációját, negatív érzéseit fejezi ki, amikor azt unalmasnak nevezi. Jellemző, hogy a gyerekek, szintén fogalmi sajátosságaikból adódóan „érdekes„-nek (ld fent: szigorú-kedves) nevezik azokat az aktivitásokat, amelyek könnyen mennek nekik, amelyekben sikeresek, magukat ügyesnek élik meg.
Unalom alsó tagozatban
Alsó tagozatban leginkább (szerencsés esetben) a tanulási alapkészségek kialakítása-elsajátítása történik. A készségek automatikusan lefutó rutinok, nem kell rájuk figyelni, nem kell rajtuk gondolkozni. Ahhoz, hogy a hosszú távú memóriában az alapkészségek valóban stabil, gondolkodás, és különösebb odafigyelés nélkül lefutó rutinokba, sémákba rendeződjenek, ismétlésre, gyakorlásra van szükség. Az ismétlés, ahogy a szó jelentése is sugallja, nem ad semmi újat, semmi izgalmasat, semmi érdekeset, ráadásul monoton: ugyanazt kell csinálni újra és újra. Alsó tagozatban azok a gyerekek, akik az alapkészségek sikeres kialakításához szükséges képességekkel, részképességekkel rendelkeznek, és megfelelően képesek figyelmüket, viselkedésüket, indulataikat szabályozni, sikeresnek érzik magukat az órán, szeretik azt, még érdekesnek is találják. Az alsó tagozatban „unatkozó” gyerekek egy része a tanulási alapkészségek (értés, írás, olvasás, számolás) valamely területén frusztrálódik, más részüket a stabil alapkészségek kialakításáért felelős gyakorlás, ismétlés frusztrálja: nehezen ülnek a fenekükön, nehezen figyelnek, terelődnek, gyenge a monotóniatűrésük. A figyelmi, vagy éppen beszédértési, nyelvi nehézségekkel birkózó gyerekek legtöbbször azért unatkoznak, mert miután elvesztik a fonalat, nem tudnak visszakapcsolódni. Többen közülük ilyenkor valóban unalmukban kezdenek babrálni, rajzolgatni, beszélgetni, vagy más elfoglaltság után nézni.
Unalom felső tagozatban
A felső tagozatban megjelenő unalom egy részéért az alsó tagozatban bizonytalanul, vagy gyengén kialakult tanulási alapkészségek felelősek: akinek az olvasása akad, annak „unalmas” lesz minden, amit órán olvasni kell, akinek az olvasható, megfelelő tempójú, és/vagy helyes írás rutinszerű futtatása nem alakult ki, az unni fog minden órát, ahol sokat kell írni. Ahol a hallott vagy olvasott szövegértési, nyelvi kompetenciák gyengébbek, ott a számukra nehezebben érthető szövegek megértését igénylő tantárgyak lesznek „unalmasak”, a gyerek elveszti a fonalat, emiatt unatkozik. Ahol a számolási / átváltási alapkészségek nem alakultak ki megfelelően, vagy a matematikai képességek gyengébbek, ott a matek, a fizika lesz „unalmas”. A figyelmüket nehezebben koncentráló gyerekek valóban a kevésbé eseménydús órákon unatkoznak, soszor még olyankor is, ha maga a téma nem annyira unalmas.
Lehet az unalmas témát is szórakoztatóan?
Gyakran kerül elő a kérdés, hogy mennyire kell, hogy szórakoztató legyen az iskola. Nos, a kifejezetten a gyerekek szórakoztatására kitalált dolgokkal (játék, kütyü, vidámpark, stb.) semmiképpen nem tud, nem is akar az iskola versenyre kelni. A tanórai figyelem, és érdeklődés fenntartása sok pedagógus számára kihívást jelent, vannak, akiknek könnyebben megy. Az esetek egy részében tanórai feladatok is tehetőek kis leleményességgel izgalmasabbá. Legtöbbször a pedagógus személyiségének varázsa mellett azért nem baj, ha a gyerek érzi: a tanár számára is fontos, izgalmas, amit tanít. Míg az érdekesség élménye, a kíváncsiság megmozdulása a tartósabb odafigyelést, valamint a tananyag memóriában történő rögzítését segítheti, a dolgok megértését kevésbé: ha műveleti, fogalmi területen veszti el a gyerek a fonalat, a pedagógus bárhogy sziporkázhat, jön az „unalom”. Sok minden múlik tehát a pedagógus személyiségén, eszközkészletén, személyes bevónódásán (az anyag „leadása”, monoton darálása, a tábla- és vázlatmásoltatás valóban rém unalmas tud lenni), de sokszor ettől független okból unatkozik a gyerek.
„A rendszer rossz, a pedagógus a hibás”
Gyermekünket szerető, őt kudarctól, frusztrációtól óvó szülőként hajlamosak lehetünk a fent leírt attribúciós folyamatot lefuttatva gyermekünk elakadásait a rendszer hibájának, a pedagógus alkalmatlanságának tulajdonítani. Teljesen természetes, szubjektív szülői aggodalmaink, elfogultságunk, indulataink sajnos sok esetben objektív helyzetértékelés helyett minket szülőket is elhárító mechanizmusok működtetésére késztetnek. Gyermekünk, és önmagunk védelmében sokszor hamarabb ítélkezünk a pedagógusról, a rendszerről, mint hogy végiggondolnánk gyermekünk unalmának valódi okait. Mielőtt a tanár, a tanító nyakára járnánk, hogy adjon a gyereknek pluszfeladatot, vagy éppen iskolát váltanánk a gyerek unalma miatt, tájékozódjunk!
A helyzet feloldása: objektivitás, tisztánlátás
A fentiekből egyértelműen látszik, hogy amikor gyerekünk kiejti az „unalmas” (uncsi) szót, felelőtlenség ezért rögtön a rendszert, a pedagógust, vagy a tananyagot okolni, vagy éppen zsenit kiáltani. Az esetek egy részében valóban a gyerek képességeihez képest alacsony terhelés felel a gyerek negatív érzéseiért, számos esetben azonban pont egy éretlenebb, gyengébb, bizonytalanabb képességerület okozza az „unalmat”. Szülőként a következőket tehetjük: kérdezzünk rá pontosan, hogy melyik óra unalmas számára, ezután kérdezzük meg, hogy konkrétan mi történik órán, mikor unatkozik. Érdemes belepillantani a gyerek könyvébe, füzetébe, kicsit belekérdezni az anyagba, előfordul, hogy azt tapasztaljuk: az iskolában tanult anyag megértése pontatlan, bizonytalan. Sokatmondó lehet a fogalmak tisztázása is. Gyereknyelvre a következőképpen fogalmazható át az unalom felnőtt jelentése: „Úgy unatkozol, hogy a tanár kiadja a feladatot, te sokkal hamarabb kész vagy, jelzel, hogy kész vagy, a tanár odamegy, ellenőrzi a munkád, és miután meggyőződött róla, hogy jó, te kérsz tőle pluszfeladatot, és ő nem hajlandó adni neked, ezután te unatkozol, mert hosszú percekig semmi dolgod?” Ha erre a válasz nem egyértelmű igen, érdemes lehet utánajárni az „unalom” valódi okainak. Komplex, rendszerszemléletű, a gyerek többletképességeit és elakadásait egyaránt objektíven megmutató diagnosztika egyértelműen segít az iskolai unalom okait feltárni.
Szerző: Szűcs Imre Lóránt
A cikk a Nagy Kép Facebook-oldalán kommentelhető
Kapcsolódó: