Fogalomtár: Olvasás
Az alsó tagozat egyik legfontosabb feladata, hogy minden gyerek számára lehetővé tegye a technikailag könnyedén kivitelezett, értő olvasást. A cikk célja, hogy a szülők számára érthetővé tegye, hogy pontosan milyen mentális események zajlanak le olvasás közben, min múlik (és min nem), hogy egy gyerek milyen könnyedén olvas el és ért meg egy szöveget. Az értő olvasás két, egymástól jól elkülönülő komponensből áll: átkódolásból (lentről felfele) és megértésből (fentről lefele). Ezek a komponensek egyidejűleg működnek olvasás közben.
I. Átkódolás: képsorokból hangsorok készítése
Az olvasás technikai részének megtanítása, megtanulása laikus szemmel mindössze annyiból áll, hogy a még olvasni nem tudó gyerek számára elmondjuk, hogy melyik betű „milyen” betű, és ő ezt megjegyzi. Ha megjegyezte az összes betűről, hogy „milyen” betű, már tud is olvasni. Ha ez valóban ennyire egyszerű lenne, az olvasástanítás nem lenne szakma, 44 betűt „megmondani” és megjegyezni nem nagy mutatvány, csak memória kérdése. De akkor hogy lehet, hogy kitűnő memóriájú gyerekek és felnőttek egy része nehezen olvas, birkózik a szavak kiolvasásával? A gyengén olvasók, dyslexiások ezek szerint feledékeny emberek, akik folyton elfelejtik, hogy melyik betű „milyen” betű? Természetesen nem feledékenységről van szó.
Alakzatok és fonémák
A valóságban az olvasástanulás nem betűk és betűnevek (emm, bé (bö), ká, eff, stb.) közötti, hanem képek és hangok közötti kapcsolatok rögzítése a memóriában. A képek (betűk) vonalakból álló formák, vizuális alakzatok, amelyeket „látunk” (észlelünk), a hangok pedig fonémák: beszédhangok, amelyeket „belső hallásunkkal” „hallunk” (észlelünk). Amikor olvasunk, agyunk képsorokat alakít át (transzformáció) hangsorokká. A magyar nyelv sajátossága az ún. ortográfiai transzparencia. Ez azt jelenti, hogy más, nem, vagy csak részben transzparens nyelvekkel (pl: angol) ellentétben a magyar nyelvben ugyanahhoz a képhez (betű) minden esetben ugyanaz a fonéma (beszédhang) tartozik. A betűk vizuális megjelenéséhez tehát a hozzájuk tartozó fonémákat kell „hozzátanítani” ahhoz, hogy a gyerek fejében (belső hallásában) az a szó szólaljon meg, amit leírva lát. A képek és fonémák a hosszú távú memóriában alkotnak rögzített egységet (sémát), ez teszi lehetővé, hogy amit a gyerek „lát”, „hallja” is, amit „hall” „lássa” is. Az olvasás-írás tanulásakor a kép-hang sémák további két elemmel egészülnek ki: a szánkkal, nyelvünkkel, hangszálunkkal, lélegzetünkkel megformált „mozdulattal”, ahogy az adott hangot kimondjuk, és a kezünkkel, ujjainkkal végzett mozdulattal, ahogy a betűt leírjuk. Az olvasás-írás elsajátítása során tehát a fenti négy elemnek (kép-hang-artikuláció-kézmozdulat) kell szorosan és kizárólagosan (fix sémaként) egymáshoz rögzülnie a hosszú távú memóriában.
Az 5 kulcsképesség
Az olvasás-írástanulási folyamatban a fentiekből következően öt képességterület vesz részt:
– a betűk (vizuális alakzatok) azonosításáért, megkülönböztetéséért, irányuk (pl: d-b-p-q, sz-zs) és sorrendjük (makacs-macska) azonosításáért felelős terület a vizuális észlelőrendszer. Nem a szemünk (látás), hanem agyunk (észlelés) kell, hogy rendet teremtsen formák és alakzatok között.
– a hangok (fonémák) pontos azonosításáért, megkülönböztetéséért (pl: ty-gy-ny-ly), időtartamuk (hosszú-rövid hangzók), sorrendjük (makacs-macska) azonosításáért, fonémák egységbe rendezéséért (szintézis) és hangsorok (szavak) hangokra bontásáért felelős terület a beszédészlelés.
– a hangok pontos artikulációjáért észlelési és mozgásos (motoros) területek pontos működése felel.
– a betűk pontos kerekítését finom- és grafomotoros képességterületeink függvényében tudjuk könnyebben avagy nehezebben kivitelezni.
– a sémák, és sémarendszerek (készségek) stabil, pontos, tartós rögzítése a hosszú távú memória feladata.
Rögzítési, át- és visszakódolási nehézségek
A fenti öt terület bármelyikének éretlensége, bizonytalansága, gyengesége pontenciális rizikófaktorát jelenti az írás-olvasás könnyed elsajátításának.
1) A vizuális észlelőrendszer éretlensége, bizonytalansága az egymáshoz hasonló betűk (képek) megkülönböztetésének nehézsége, vagy éppen a betűk sorrendjének pontos észlelése miatt okoz kavarodást: ha például az agy a ránézés pillanatában nem észleli pontosan az irányokat, az olvasástanulás során a memóriában ugyanahhoz a „b” képhez (betű) kapcsolódik majd a „b” hang mellett a „d”, vagy éppen a „p” és a „q” hang is. Az olvasás folyamatában ilyenkor az agy csak a szöveg jelentéséből (szemantika) és a nyelvtani viszonyokból (grammatika) tudja kisakkozni, hogy mit kellene „hallania”. A területtel különálló szócikk foglalkozik.
2) A beszédészlelés éretlensége, bizonytalansága az egymáshoz hasonló hangok (pl: zöngés-zöngétlen, ty-gy-ny-ly, ő-ű, ó-ú), hosszú és rövid hangzók (tol-toll, sok-sók-sokk, stb.) megkülönböztetésének nehézsége, valamint szavak hangokra bontásának, hangsorok szavakká alakításának nehézsége, éretlensége miatt tud elakadást okozni az olvasásban és a helyesírásban egyaránt. Átlag feletti verbalitás és memória kompenzálhat valamennyit. Érdemes a területtel foglalkozó szócikket elolvasni.
3) Az artikuláció gyengesége, pontatlansága zavart okozhat az olvasástanulásban: hiába észlelné a gyerek pontosan a képet és a hangot is, ha közben a szája mást mond, a sémák összegabalyodhatnak. A beszédhibák cukik, de az olvasástanulásban komoly rizikófaktort jelenthetnek. Logopédus tud segíteni.
4) A gyerek grafomotoros képességeinek színvonalán (nem azonos a finommotorikával!) és ceruzafogásán áll vagy bukik, hogy a gyerek könnyedén képes lesz-e a betűsorokat leírni, kialakul-e készségszinten az írás olyan minőségben, hogy a gyereknek a kézírás olvashatóságára felső tagozatban már az elvárt sebesség mellett egyáltalán nem kell figyelnie.
5) A sémák rögzítéséért a hosszú távú memória felel. 40-44, részben egymáshoz nagyon hasonló betű-hang páros rögzítése a magyar iskolarendszerben 1 tanév alatt kell, hogy megtörténjen. A gyerekek egy részének kevésbé ragadós a hosszú távú memóriája. Ahhoz, hogy egy első osztályos gyerek (másodikban már szövegértés van!) számára tartósan, jó minőségben összeálljanak a kép-hang-artikuláció-mozdulat sémák, legalább átlagosan “ragadós” memóriára van szükség. A gyengébb memóriájú gyerekek hajlamosak valóban “elfelejteni” a betűket, nekik több ismétlésre, gyakorlásra van szükségük a stabil, pontos rögzítéshez. Egyes olvasás-tanítási módszerek (pl: Meixner-módszer), vagy az olvasás időben elnyújtott (2x annyi idő, ismétlés!) tanítása, vagy éppen az első osztály megismétlése megfelelő megoldást nyújthat.
Kompenzáció: a „fentről lefele” folyamatok
Az olvasástanulási folyamat legkorábbi fázisától kezdve segítőleg működnek magasabb szintű kognitív folyamataink: értelmes szövegben például hiába nem észleljük pontosan a betűk irányát, értelmünk besegít: bob, dod, dob, bod, boq, pop, dop, pod, qop, qod, doq, boq, qod, qob, qoq hangsoroknak csak kis része értelmes, az olvasott szövegbe pedig remélhetőleg az értelmesek közül is csak egy illik bele. Ugyanígy, még ha nem is észleljük pontosan a hosszú-rövid hangokat, a mondat jelentése legtöbbször egyértelművé teszi, hogy amit hallanunk kellene, az a „tol” vagy a „toll” szó. Hasonlóan, azok a személyek, akik a betűk / hangok sorrendjét nem észlelik pontosan, a szöveg jelentéséből és a szó mondatbéli helyzetéből könnyedén „rájönnek”, hogy amit „látnak” az „makacs”, vagy „macska” szó, hangos olvasáskor a két-három szótagos szavak nagy részét silabizálás helyett az első néhány betű alapján „betippelik”. Értelmünk, szemantikai (jelentéshez kapcsolódó) és grammatikai (nyelvtani) képességeink segítenek kiválasztani a több észlelet, lehetőség közül a megfelelőt. Ezt a folyamatot kompenzációnak hívjuk, időt, és energiát emészt fel.
Átállás: betűsorok helyett egész szavak
Az olvasástanulás során a gyerekek nagyobb része számára eljön egy pillanat, amikor a betűnkénti átkódolás átalakul szóképek felismerésévé (azaz: maguk a szavak válnak vizuális alakzatokká), az olvasás ettől a ponttól kívülről is jól láthatóan is könnyebb lesz. A memória itt már a gyerek által ismert szavak egészének képét tárolja, azonosítja, ismeri fel. A könnyed felismeréshez viszont nélkülözhetetlen, hogy az adott szó jelentését a gyerek ismerje. Magasabb szintű nyelvi-grammatikai képességeink színvonala, szókincsünk gazdagsága, a memóriában tárolt szavak aktivációjának gyorsasága (fluencia) határozza meg, hogy az átállás egyáltalán létrejön-e, és ha igen, mikor. Az öt terület bármelyikében gyengébb gyerekek-felnőttek számára a gazdag szókincs és gördülékeny verbális képességek jelenthetik a könnyebb olvasás kulcsát.
Dyslexia: betegség, állapot, vagy mi?
A fentiekből látható, hogy az értő olvasás könnyedségét avagy nehézségét több képességterület befolyásolja. Fontos érteni, hogy az elakadás (olvasási nehézség) mindig teljesen egyedi hátterű, egyedi mértékű és mintázatú. A dyslexia tehát nem egy fekete-fehér, van-nincs típusú „betegség”, fogyatékosság vagy állapot, mint például a kanyaró, a vakság, vagy a cukorbetegség, hanem spektrum. Az olvasás könnyedsége avagy nehézsége alapján azokat a személyeket célszerű dyslexia diagnózissal, és az ahhoz tartozó felmentésekkel ellátni, akik számára az olvasás technikai kivitelezése nagyon nehéz, közel lehetetlen. Náluk az átállás (ld. fent) sajnos soha nem jön létre, öt-hat, vagy annál több betűből álló szavakat még felső tagozatban, vagy később is csak lassan, betűzve tudnak kiolvasni. A dyslexiások soha nem tehetnek elakadásukról, emiatt nem is fair tőlük elvárni, hogy hosszabb-rövidebb szövegeket rengeteg idő és energia ráfordításával kisilabizáljanak. Segíteni kell őket.
II. Megértés
A szövegek megértéséért több képességterület: verbális (nyelvi) képességeink, grammatikai adottságaink, az adott szöveg, témájában való jártasságunk, és munkamemóriánk kapacitása egyidejűleg felelnek. Megfelelő hátteret nyújthat a terület megértéséhez a vonatkozó szócikkek elolvasása.
Fejleszthetőség
Mind az olvasás technikai folyamatának (az 5 terület fejlődése, érése), mind az értési, nyelvi képességek elakadásai, fejlődésük kisebb-nagyobb lemaradásai már 5 éves korban, évekkel a tényleges iskolai elakadás előtt pontosan diagnosztizálható. A képességek fejleszthetősége gyerekenként és képességterületenként változó, ha fény derül bármely képesség fejlődésének elakadására, célszerű minél hamarabb tudományosan ellenőrzött eszközökkel elkezdeni a fejlesztésüket. Iskolás korban történő diagnózis esetében sajnos már számolni kell a hibásan rögzült sémákkal, a tanult tehetetlenség jelenségével, valamint a gyerek ellenállásával. 11-12 éves kortól az esetek nagy többségében a képességek már fejlesztéssel nem változtathatóak, itt a fejlesztés célja legtöbbször az, hogy a gyereknek stratégiákat tanítsunk, amelyekkel az olvasás során könnyebben boldogulnak.
A cikk a Nagy Kép Facebook-oldalán kommentelhető
Szerző: Szűcs Imre Lóránt
Szakmai lektor: Oros Éva
Kapcsolódó: